Profi bőr- és szépségápolás.

SzépségCenter

Lotion, Te csodás

2018. január 13. - SzépségCenter

Az ázsiai bőrápolási rutin mint tudjuk, egészen más alapokon nyugszik mint az európai. Többször írtunk már arról hogyan épül fel, miben több vagy más a rétegező bőrápolás mint amit megszoktunk, de lévén ahány ház annyi szokás, a közismertebb koreai, és a tajvani arcápolás is eltérnek egymástól.

A Neogence olyan kíméletes, magas hatóanyagtartalommal rendelkező kozmetikumokat fejleszt, melyek egymással is tökéletesen kombinálhatóak, mégsem nehezítik el a bőrt.

Mi az a lotion, és mikor érdemes használni?

Az első és legfontosabb lépés természetesen az alapos, ugyanakkor kíméletes arctisztítás! Ezután a bőrödnek könnyedségre, hidratálásra van szüksége és arra, hogy felkészítsd a további kozmetikumokra. Ebben segít a vizes állagú lotion, amely azonnal pótolja a bőr nedvességtartalmát, ugyanakkor pillanatokat alatt felszívódik.

A lotion tehát nagyon könnyed formula, amely bármilyen krémmel, szérummal vagy esszenciával jól kombinálható. Igazi alapdarab a fürdőszobában, hiszen igény szerint alkalmazhatod tonikként, könnyed hidratálóként, vagy akár maszkként is, utóbbihoz csak helyezz az arcodra néhány átitatott vattakorongot vagy pamut kendőt, és pihenj amíg fel nem szívódik!

 

Melyiket válaszd?

A Neogence hialuronsavas hidratáló lotion elsősorban a vízhiányon segít, hála a hozzáadott algakivonatnak, kiváló antioxidáns, minden bőrtípusra bátran használható!

Tipp: Talán eszedbe sem jutott, de ha lazítani szeretnél a nappali vagy éjszakai krémed állagán, akkor a lotion ebben is segítségedre lesz!

A Neogence hialuronsavas mélyhidratáló lotion már kifejezetten a nagyon száraz, érzékeny, esetleg hámló bőrre ajánlott. A nagy mennyiségű Xeradin kivonat aminosavakban gazdag, nyugtatja és mélyen hidratálja a bőrt. Bár táplálóbb, ugyancsak könnyen felszívódó formulával rendelkezik.

Mind a két lotion Hyalo-Oligo® komplexet tartalmaz, ami a hialuronsavnak egy olyan kis molekulaméretű változata, amely igazoltan eljut a bőr mélyebb rétegeibe, ezáltal hatékony hidratáló, vízmegkötő képességgel bír.

A Neogence nyugtató és energizáló lotion igazi nagyágyú az öregedésgátló kozmetikumok között! Érett, igénybe vett bőrre éppen annyira ajánljuk, mint azoknak, akiknek fontos a megelőzés. Lágy, masszírozó mozdulatokkal érdemes felvinni még a hidratáló krém és az esszencia előtt.

Olyan különleges hatóanyagokban gazdag, mint a:

  • Gránátalma kivonat (Magas C-vitamin és antioxidáns tartalma van, melyek erősen regenerálják, hidratálják és kisimítják a bőrt.)
  • Havasi gyopár kivonat (Tisztítja, felfrissíti, hidratálja és nyugtatja a bőrt.)
  • Crodarom® zöldkávé kivonat (Magas antioxidáns tartalmú, sejtmegújító, regeneráló.)
  • Pacifeel ™ (Javítja a bőr ellenálló képességét a környezet káros hatásaival szemben, az érzékeny bőrt nyugtatja, ápolja.)
  • Purisoft™ (Tisztítja és védi a bőrt.)

A legfontosabb, hogy figyelj a bőröd igényeire! Nincs két egyforma arcápolási rutin. Ahogy az időjárás, a bőrünk állapota is változik, de egy biztos; a lotion, esszencia és hidratáló trióval nem nyúlhatsz mellé! Bizonytalan vagy még? Fordulj hozzánk, segítünk dönteni! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szepsegcenter.blog.hu/api/trackback/id/tr5013570633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.